Tájékoztató a panaszok benyújtásához

Ügyfeleink tevékenységünkre vonatkozó észrevételeiket, kifogásaikat ügyfélkapcsolati elérhetőségeinken írásban vagy szóban közölhetik. A szóban közölt panaszokat azonnal megvizsgáljuk, és intézkedéseket tesztünk azok orvoslására. Amennyiben ügyfelünk nem ért egyet a nyújtott tájékoztatással vagy ügye kezelésével, illetve a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, jegyzőkönyvben rögzítjük a kifogás tényét és az azzal kapcsolatos álláspontunkat. A jegyzőkönyv másolati példányát

  • személyesen közölt szóbeli panasz esetén  a felhasználónak helyben átadjuk,
  • telefonos megkeresés során jegyzőkönyvezett panasz esetén  ( hanganyag rögzítése történik) legkésőbb 15 napon belül az érdemi válaszunkat  a felhasználónak írásban megküldjük.

Az írásban előterjesztett panaszokra a beérkezést követő 15 napon belül írásban küldünk érdemi választ a felhasználó részére.
Tájékoztatásunkkal kapcsolatos esetlegesen felmerülő panaszával az alábbi hatóságokhoz fordulhat, egyben tájékoztatjuk, hogy a fogyasztói jogvita rendezése érdekében társaságunk igénybe veszi a békéltető testületi eljárásokat és azokon részt vesz.
Adott település jegyzőjének elérhetősége
Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal
Cím: 1054 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 52.
Postacím: 1388 Budapest, Pf. 88
Tel:80/205-386
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Tel: 92/550-513
e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Vas megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület
Cím: 9700 Szombathely, Honvéd tér 2.
Tel: 94/312-356
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Zala Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály

Cím: 8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.
Tel: 92/510-530
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Vas Megyei Kormányhivatal
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály
Cím: 9700 Szombathely, Petőfi S. u. 8.
Postacím: 9701 Szombathely PF. 29.
Tel:94/505-220
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Fontos kiemelni, hogy közszolgáltatásokkal kapcsolatos kérelmek esetében a felhasználó köteles panaszával a hatósági eljárást megelőzően – igazolható módon – a szolgáltatóhoz fordulni, és csak ezt követően kezdeményezheti jogorvoslat céljából a hatósági eljárást.